Vízszerelés Budapest, vízszerelő, gázszerelő

Vízszerelés Budapest, vízszerelő, gázszerelő

Vízszerelés Budapest, vízszerelő, gázszerelő

Gázvezeték építése rézcsőből préskötéses technikával

2020. szeptember 25. - SEOattila

Gázvezeték építése rézcsőből préskötéses technikával

Épületen belüli gázvezeték készülhet ma már rézcsôbôl is, mind a hat nagy gázszolgáltató cég szolgáltatási területén. Nagyon jó leírni, kimondani ezt, mert nem is olyan régen ez még nem így volt. Néhány évvel ezelôtt csak az acélcsôvel szerelt gázhálózatokat fogadták el. Igaz, hogy a gázszolgáltatók nem egységesek, mert a gázmérô elôtt is lehet a vezeték rézbôl, de a legtöbb helyen csak a mérô után lehetséges. A szerelés megkezdése elôtt mindenképpen tájékozódni kell a gázszolgáltatóknál a helyi elôírásokról.

Általános ismeretek

 

A gázvezetékek Magyarországon csak falon kívüli szereléssel építhetôk, így a rézcsôbôl készültek is. Gázvezeték-hálózatok nem készíthetôk lágy rézcsôbôl a biztonság miatt, de nem is lenne célszerű a szabadon szerelt vezetéket ebbôl építeni, mert nem lenne egyenes.


A rézcsövek összekötésére több megoldási lehetôség is létezik, de a gázvezetéknél csak a keményforrasztásos és a présidomos jöhet szóba. A keményforrasztásos csôkötés idôigényes (természetesen lényegesen gyorsabb az acélcsövek hegesztett kötésénél), a présidomos kötési rendszer viszont egyszerű, gyors és biztonságos szerelési megoldást kínál a rézcsövek összekapcsolására.


A rézcsövek általános szerelésérôl és a forrasztásos csôkötésekrôl már elég sok írás jelent meg ennek az újságnak a hasábjain is, de a présidomos kötésekrôl még nem esett szó.
Erre azért is szükség van, mert a présidomos szerelés már engedélyezett a nagy gázszolgáltatók (DDGÁZ, DÉGÁZ, ÉGÁZ, FÔGÁZ, KÖGÁZ, TIGÁZ) szolgáltatási területén.
Természetes kikötésük a gázszolgáltatóknak, hogy csak az végezhet rézcsöves szerelést, akinek van hozzá vizsgája, s a présidomos kötésekhez még egy külön vizsga is szükséges. A két vizsgát egyben is le lehet tenni (a szerzô errôl külön felvilágosítást tud adni).


Ma már több cég is gyárt présidomokat kétféle technológia is létezik. Az egyik technológiai megoldás a tömítés egyik oldalán préseli az idomot, a másik pedig mindkét oldalon. Az ábra jobb oldalán látható a kétoldali préselés, melyet a Viega cég is használ. Az idomok vörösrézbôl készülnek, a menetes csatlakozású átmeneti idomok anyaga vörösöntvény. ezt a technológiát „profipress G” rendszernek nevezik. Ez ideig ez az egyetlen préselési eljárás, melyet gázszereléshez engedélyeztek.


A gázhoz a présidomok külön jelzéssel vannak ellátva , mert az idomban lévô tömítôgyűrű speciális. Ennek a tömítésnek 30 percen keresztül bírnia kell 650 °C hômérsékletet (egy esetleges tűznél), 1 bar nyomás mellett. Magyarországon a présidomos rendszer vakolat alatti szerelése, illetve külsô vezetékként földben történô vezetése tilos.


Fôbb érvek a présidomos szerelési rendszer mellett:

  • a gázszereléshez nem kell a munkaterületre menetvágó szerszámot, illetve hegesztôapparátot szállítani,
  • rövidebb a szerelési idô, így versenyképessebb lehet a vállalási díj,
  • a préseléssel kialakított kötések esetén (a forrasztáshoz viszonyítva) nagyobb a gázvezeték- rendszer merevsége,
  • a hideg csôkötési technika következtében nagyobb a biztonság,
  • nincs tűzveszély,
  • univerzális a présszerszám (vízellátáshoz, fűtéshez stb. is ugyanaz használható),
  • anyagmozgatási költségek csökkennek,
  • optikailag is tiszta szerelés,
  • csökkennek a helyreállítási költségek.


A présidommal történô gázvezeték-hálózat készítése

 

A présidomos szerelésnél – mint minden más vezetéképítésnél – elôször ki kell jelölni a vezeték nyomvonalát, el kell helyezni a tartóbilincseket, s ezután következhet a csôvezeték építése. A bilincsek lehetôleg mindenütt fémbôl készüljenek, mert a műanyagok nem tartják a vezetéket egy esetleges tűzkárnál. A menynyezetre kerülô bilincsek dűbelei csak fémanyagúak lehetnek, így nem kell félni, hogy a gázhálózat leszakad (tűz esetén). A tartóbilincs és a rézcsô közé gumi- vagy műanyag tömítést kell tenni, mert különben elektrokémiai korrózió alakulhat ki, s a bilincs tönkre fog menni (a réz elektrokémiai potenciálja mindegyik fémbilincsnél magasabb, ezért azok mennek tönkre). A gázvezetékeket nem szabad más vezetékekhez rögzíteni, és azok nem szolgálhatnak más vezetékek tartószerkezeteként.


A vezeték leszabásánál vigyázni kell arra, hogy a csô tengelyére merôleges legyen a vágás. Darabolás után mindig sorjátlanítani kell a csô végét, mert különben a sorja felhasítja a tömítést, és akkor már nem nyújt tökéletes védelmet. A sorjátlanított csôvéget bedugjuk az idomba (vigyázni kell, hogy ne gyűrôdjön a tömítés), majd filctollal megjelöljük az idom szélénél a csövet (bedugási mélység). Erre azért van szükség, mert elôfordulhat, hogy préselés elôtt kissé kicsúszik a csô, s a préselés ezért nem lesz tökéletes.
A kötés elkészítése 4 másodpercet vesz igénybe, és teljesen biztonságos. A 3. ábrán egy karmantyús kötés látható, amelyiknek a bal oldalán már kész a préselés. A hatszögletű benyomás a tömítést rányomja a csôre, így szivárgás nem lehetséges, valamint megakadályozza a csô elfordulását, illetve kicsúszását az idomból.


Az elkészült kötés teljesen biztonságos tömítést ad, melyet a metszet rajzon lehet látni. A préseléshez mindig megfelelô szerszámot kell használni. Van hálózatról és akkumulátorról üzemelô présszerszám is. Az 5. ábra bal oldalán látható a hálózati, a jobb oldalán pedig az akkumulátoros szerszám.


A hálózatról üzemelô szerszámmal 54 mm külsô átmérôig lehet préskötést készíteni (eddig a méretig készülnek gázhoz használható présidomok, különben a szerszámmal 108 mm külsô átmérôig készíthetôk kötések). Az akkumulátoros készülékkel 28 mm külsô átmérôig lehet kötéseket készíteni. Mindkét szerszámban cserélhetôk a pofák a csôméretnek megfelelôen.
A szerelés egyszerűségét egy présidomos kötésekkel készült gázhálózat részletén lehet látni a 6. ábrán.


A vezetékeken ívet hajlítani ugyanúgy kell, mint azt már más rézcsô-szereléseknél megismerhettünk. Vigyázni kell arra, hogy a kemény rézcsövek hajlítását géppel végezzük, mert másképp nem lesz kifogástalan. Falon kívüli szerelésnél esztétikusabb a kisebb ívek használata, ezért célszerűbb a könyök beépítése. A gáznál nem szabad idomot készítenünk a csô anyagából, azaz csak gyárilag készült idomokat szabad használni (tok, karmantyú).


Az elzárószerelvényeket és az oldható kötéseket könnyen hozzáférhetô helyre kell szerelni, valamint elôttük és utánuk tartóbilincset kell elhelyezni, hogy az ezeken történô beavatkozás ne a csôvezetéket terhelje. Az itt leírtakon kívül figyelni kell a gázszolgáltatók helyi elôírásaira is, mert azokban elég sok eltérés található. Végezetül egy szerelô megnyilatkozását ismertetjük, aki a rendszer betanulása után az elsô szerelését végezte: „Soha többé nem fogok másfajta szerelést végezni, mert ennél gyorsabb, egyszerűbb nem létezik.”

Gázvezeték-szerelési munkák, gázellátás

Gázvezeték-szerelési munkák, gázellátás

 

Gázvezeték-szerelési munkák, gázellátás

Az épületgépész tevékenységek körében a településen be­lüli gázvezetékekkel kapcsolatban a következő fogalmakkal kell megismerkedni.

Gázátadó állomás

A szállítóvezetékről a gázt az átvevő­nek átadja, méri, nyomását csökkenti, szabályozza.

Gázelosztó vezeték

Az a csővezetékrendszer (a hozzá­tartozó nyomáscsökkentő és -szabályozó berendezésekkel), amely a gázátadó állomás kilépő oldalától indul, és a fo­gyasztói telekhatárnál ér véget. Tartályos ellátás esetén a tartály telepítésére szolgáló ingatlanról kilépő gázvezeték.

Leágazó vezeték

A gázelosztó vezeték azon része, amely az utca hossztengelyével általában közel párhuzamosan föld­be fektetett gerincvezeték és a fali, támfali stb. felállás kö­zött van. Nem része a leágazó vezetéknek a leágazó idom.

Csatlakozó vezeték

A fogyasztó telekhatárától a gázmé­rő főcsapjáig vagy gázmérő hiányában a fogyasztói főcsapig terjedő vezeték és annak tartozékai. A gázelosztó, a leágazó, valamint a csatlakozó vezeték földben vezetett csövekkel épül.

Fogyasztói nyomásszabályozó

A gázelosztó vezetéken érkező gáz nyomását a fogyasztói berendezések üzemel­tetéséhez szükséges nyomásra csökkenti, és közel állandó értéken tartja.

Gázmérő

Az a hiteles mérőeszköz (tartozékaival együtt), amely az elfogyasztott gázmennyiség mérésére szolgál.

Fogyasztói vezeték

A gázmérőtől, ennek hiányában a fo­gyasztói főcsaptól a gázfogyasztó készülékig terjedő veze­ték. Általában alap-, felszálló- és bekötővezetékről beszé­lünk, de kisebb épületeknél ez nem választható el egyértel­műen.

Fogyasztói berendezés

A fogyasztói vezeték és a gáz­fogyasztó készülék, valamint azok rendeltetésszerű és biz­tonságos használatához szükséges tartozékok összessége, beleértve az égéstermék-elvezető rendszert is.

Gázfogyasztó készülék

Olyan éghető gázzal üzemelte­tett készülék, amelyben hőhasznosítás (hőfejlesztés, hőelvo­nás) céljából gázt tüzelnek el.

Készüléktípusok:

  • A típus: az égési levegőt a helyiségből veszi, az égés­termék légterébe jut vissza (pl. gáztűzhely).
  • B típus: égési levegőt a helyiségből nyer, az égéster­mék kéményen távozik (pl. nagy vízmelegítő).
  • C típus: az égési levegőt a szabadból veszi, az égéster­mék a szabadba távozik (pl. zárt égésterű, ún. turbós kazán).

Nyomásfokozatok:

  • Kisnyomás: a legfeljebb 100 mbar névleges üzemi nyo­más (épületen belül).
  • Középnyomás: a nagyobb, mint 100 mbar és legfeljebb 4 bar névleges üzemi nyomás.
  • Nagyközép-nyomás: a nagyobb, mint 4 és legfeljebb 25 bar névleges üzemi nyomás.
  • Nagynyomás: a nagyobb, mint 25 bar névleges üzemi nyomás (települések között).

Gázellátás (épületen, épületben)

A szabadon szerelt gázvezeték vörösréz anyagú, kemény vagy félkemény cső. Réteges korróziójú, csökkentett falvas­tagságú fűtési rézcső, illetve lágyréz cső nem építhető be. A vezetékek csak falon kívül vagy falszegélyben, szaba­don szerelhetők.

A csövek kötései készülhetnek keményforrasztva, vö­rösréz és vörösöntvény idomokkal, présidomos szereléssel (csak „G”, azaz gázszerelésre alkalmas préskarmantyús idomok és vörösöntvény menetes csatlakozók építhetők be). A beépítés előtt ellenőrizendő a belső gumigyűrű épsége. A megfelelő hosszra szabott csővéget sorjátlanítani kell, ne­hogy sérüljön a présidom (sárga) tömítése. Különös gond­dal kell eljárni a társszakmáknak a kivitelezés során, mert a rézvezeték nem áll jól ellent az építkezés durva hatásainak.

Szereléshez engedély

A szerelést csak a (GKM) EKH által és az illetékes gázszolgáltatónál nyilvántartott, tehát az előírt képesí­tésekkel és fényképes gázszerelői igazolvánnyal rendel­kező szerelő végezheti.

A szabadon szerelt kisnyomású vezetékszakasz réstisztí­tó próbája 1 bar-t legalább 15 percig, a tömörségi próba 1500 mm H20-t legalább 10 percig tart. A réstisztító és tömörségi próbát egyben kell elvégezni. A nyomáspróbát levegővel kell végrehajtani. Illetéktelen személy a vezeték közelében nem tartózkodhat. A nyomáspróba egy házi és egy hatósági pró­bából áll. A hatósági próbát a gázszolgáltató képviselőjének jelenlétében kell végrehajtani, eredményéről jegyzőkönyvet kell felvenni. A sikeres nyomáspróba után acélcső esetében haladéktalanul korrózióvédő mázolással kell ellátni a sza­badon szerelt vezetéket (műanyag és vörösréz csőnél nem!).

Ha a gázvezeték anyaga S235JR (régi jelöléssel A37/St37) szavatolt minőségű csillapított varrat nélküli acélcső (MSZ 29:1986), akkor hegesztett kötéseket kell készíteni. A heg­varratok nem eshetnek falhüvelybe, elágazásba, csőbi­lincsbe, illetve tőlük 100 mm-en belül. Réteges korróziójú, illetve bontott cső nem építhető be.

Gázkészülék bekötése

A gázkészülékek bekötése oldható módon hollandis go­lyóscsappal és pentánálló tömítéssel történik, kender hasz­nálata tilos. A golyóscsap hollandis végétől a gázszolgáltató által engedélyezett helyen és hosszban flexibilis fémtömlő is megengedett (nem fémszövet burkolatú). A készülék el­zárócsapja úgy helyezendő el, hogy a gyors zárást lehetővé tegye! Csak terv szerinti készülékek építhetők be.

Kivitelezés

A kivitelezés során be kell tartani az érvényes bizton­ságtechnikai előírásokat! A kivitelezés során rendkívüli körülményekkel nem kell számolni. Érintésvédelmi vizsgá­latot és jegyzőkönyvet vizsgázott és erre jogosult villamos szakember adhat. (Enélkül gázrendszer nem helyezhető üzembe!) Átadni és átvenni csak a gázhatóság által jóváha­gyott terv szerint készre szerelt és az előírt próbákon meg­felelt rendszert szabad. A kivitelezőnek a műbizonylatokat, gépkönyveket, jegyzőkönyveket, továbbá a D-tervet át kell adnia.

Ha a nyílászárók utólagos szigeteléssel akár közepes (a = 0,6), vagy műanyag-fém kombinációjú jó (a = 0,3), illetve különleges (a = 0,04) légzárást fognak biztosítani, akkor biztonsági berendezés beépítése feltétlen szükséges! A javasolt berendezés az ablakba építhető higroszabályozású légbevezető elem.

Megfelelő berendezés még az önműködő, hőmérséklet-szabályozott friss levegő automata berendezés, amely gondoskodik a gázkészülék égéséhez szükséges leve­gőmennyiségről, ugyanakkor energiatakarékos üzemet tesz lehetővé. Ugyancsak megfelelő a befúvóelem berendezés, amely gondoskodik a gázkészülék égéséhez szükséges le­vegőmennyiségről (kézi beállítást igényel). A szellőzőnyí­lások eltakarása tilos és életveszélyes! Alkalmazhatóak továbbá a fix, illetve állítható zsaluszerkezetek, rácsok, ha azok biztosítják a levegő-utánpótlást.

 

Gáz csatlakozó vezetékek elhelyezésének feltételei

Gáz csatlakozó vezetékek elhelyezésének feltételei

 

Folytatjuk gázszolgáltatói cikksorozatunkat. Hisszük, hogy cikkünk nemcsak a műszaki ellenőröknek és műszaki vezetőknek, de a tervezőknek is hasznos információkkal szolgálhat.

Egy gázzal (földgázzal) ellátott ingatlan gázvezetékei és berendezései alapvetően három részre tagolhatók (1. ábra):
- csatlakozó vezeték,
- fogyasztói vezeték,
- gázfogyasztó készülékek, ezek közös elnevezése „felhasználói berendezések”.

Csatlakozó vezeték: a felhasználási hely telekhatárától a fogyasztói főcsapig terjedő vezeték. Elhelyezését tekintve lehet földi vezeték vagy szabadon szerelt. Anyagát tekintve célszerűen a földi vezeték polietilén anyagú, míg a szabadon szerelt csak fém (nyomásnak megfelelő réz, rozsdamentes acél vagy acélcső) lehet. A nyomásszabályozó a csatlakozó vezeték tartozéka a kisnyomású ellátástól eltérő (rendszerint középnyomású) rendszereknél, amely a telekhatáron vagy annak közvetlen közelében, telekhatáron belül kerül elhelyezésre. A nyomásszabályozó szerelvény a gázszolgáltató tulajdona, ám védelméről, állagmegóvásáról a felhasználó köteles gondoskodni.

A szerelvény egy túlnyomás ellen védő szelepet (biztonsági gyorszár) is tartalmaz, amelynek szerepe az, hogy ha mégis valamilyen oknál fogva (például a védelem nélküli nyomásszabályozóba csapadékvíz kerül, és ott megfagyva megakadályozza a szabályozó normális működését) nagyobb nyomás kerülne a gázmérő felé húzódó csőszakaszba, akkor az automatikusan lezárja a gázt. Ennek a szerelvénynek (amelynek kezelő szerve általában egy tolóka formájában a készüléken található) az újbóli üzembe helyezésével a gázszolgáltatás helyreállítható. Azonban ha ennek automatikus működését a kezelő tolóka rögzítésével, kikötésével magakadályozzák, akkor nem tud lezárni, és a nagyobb gáznyomás (3-4 bar) akadálytalanul jut be a gázmérőhöz. A csapadék elleni védelem és a gyorszáró szelep működésének szabad biztosítása a legfontosabb (2. ábra), mert ha a csapadék bejut a nyomásszabályozóba, ott megfagyva működésképtelenné teszi azt (3. ábra).

2. ábra: Nyomásszabályozó és gázmérő védőszekrényben

3. ábra: A csapadék elleni védelem hiányában elfagyott nyomásszabályozó

A biztonsági gyorszáró szelep működésének megakadályozása pedig lehetővé teszi, hogy a nagyobb gáznyomás (3-4 bar) bejutva a gázmérőbe azt szétfeszítse, és gázömlést, robbanást okozzon (4. ábra).

4. ábra: Egy csapadék elleni védelem nélkül hagyott, lefagyott és kiiktatott gyorszárú nyomásszabályozó által okozott kár (Az előtérben a kerítés mögött volt egy lakóház. Ami épületet látunk, az az ikerház megmaradt fele.)

Itt jegyezzük meg, hogy a nyomásszabályozó az épületben is – célszerűen a pincében vagy más mellékhelyiségben - elhelyezhető, ha a bemenő nyomás legfeljebb 4 bar, és a szabályozó kétfokozatú. Nyilvánvaló, hogy ez esetben a gázmérő is az épületben helyezkedik el, ezért indokolt a kétfokozatú szabályozó alkalmazása. Az ilyen, belső térben elhelyezett nyomásszabályozók előtti csőszakaszba hőre záró elemet kell beépíteni. Ugyanez vonatkozik a zárt vagy félig zárt kapualjakban elhelyezett nyomásszabályozókra is.

Fontos, hogy ha akár a csatlakozó, akár a fogyasztói vezeték a föld alatt – polietilén-fém alapfali átvezető idommal – lép be az épületbe, akkor a belső, szabadon szerelt szakaszába egy elektromosan szigetelő elemet kell a csővezetékbe beiktatni (1. ábra). Amennyiben a földi vezeték műanyag (célszerűen polietilén), úgy annak fal melletti „felállási” szakaszában, tehát a föld felett kerül beépítésre egy polietilén-fém átmeneti idom (1. ábra). Ez esetben az elektromos potenciál-leválasztást (a földi potenciáltól) a polietilén cső biztosítja, így itt nem kell külön szigetelő közdarabról gondoskodni.

A gázmérő, amely szintén a gázszolgáltató tulajdona – ám állagának megóvása a felhasználó kötelessége - belépő csonkján egy fogyasztói főcsap biztosítja a felhasználói rendszer könnyű kizárását a szolgáltatásból, és teszi lehetővé a gázmérő cseréjét. A gázszolgáltatók többsége ragaszkodik ahhoz, hogy a főcsap – hasonlóan a méretlen gázvezetékbe szerelt egyéb elzáró szerelvényekhez – zárt házas legyen. A gázmérő elhelyezhető épületen kívül és belül. Meggondolandó azonban – tekintettel arra, hogy mechanikai szilárdság szempontjából a rendszer leggyengébb eleme a gázmérő –, hogy középnyomású ellátás esetén az ne az épületen belül legyen elhelyezve. Célszerű ezért, ha mégis épületen belülre kerül a gázmérő, a kockázatot úgy csökkenteni, hogy ilyen esetekben nyomásszabályozóként kétfokozatú nyomásszabályozót szereljenek fel. Nagyközép-nyomású ellátás esetén a gázmérő semmiképpen ne legyen épületen belül elhelyezve.

A fogyasztói vezetékek elhelyezésére vonatkozóan szélesre tárultak a lehetőségek, hisz a DVGW nyomdokán a GMBSZ is lehetővé teszi a „rejtett” szerelést. Hagyományosan falon kívül szabadon szerelve kell a fogyasztói vezetékeket elhelyezni, megfelelő távolságonként a falba erősített csőbilincsekkel rögzítve. Anyaguk csak fém lehet (hagyományosan tompán illesztett és hegesztett acélcső, préskötéses vagy tokos forrasztott rézcső, vagy préskötéses rozsdamentes acélcső.

A már említett rejtett szerelésnek két módja van: falcsatornában, amelynek burkoló léce levehető, vagy elvakolva. Ez esetben bármilyen fémanyagú vezetékről is van szó, azt teljes hosszában korrózió elleni passzív védelemmel kell ellátni. Ez célszerűen lehet a villanyszerelő-iparban széles körben alkalmazott flexibilis műanyagcső is. Ennek szerepe abban van, hogy megvédje a fémcsövet a vakoló anyagban esetleg jelenlévő kötésgyorsító vegyi anyagok korroziv hatásától. Javasolt az így elvakolt vezetékek későbbi nyomon követhetősége érdekében az elvakolt vezeték sarokpontjait, elágazásait és iránytöréseit egy-egy kisméretű kerek villamos elosztódobozba rejteni, amely szintén – annak fedele kivételével – el van vakolva. Megjegyezzük, hogy a vezetékek rejtett szerelését nem mindegyik gázszolgáltató engedélyezi, ezért területenként ebben a kérdésben célszerű a tervezést megelőzően tájékozódni.

A fogyasztói vezetékekhez soroljuk a gázfogyasztó készülékek úgynevezett bekötő csöveit is, amelyek lehetnek hajlékony csövek – a fixen elhelyezett készülékek és a fém fogyasztói vezetékek mechanikailag feszültségmentes összekapcsolása céljából -, és lehetnek hagyományosan fix kötések is, bár ez utóbbit manapság új szereléseknél már kerülni kell. Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a hajlékony csőkötések közül az éghető anyagú (gumi vagy műanyag) csövek – bár fémszövettel vannak kívülről burkolva – anyagai idővel elöregszenek, és megrepedezve tömörtelenné válnak. Ezért azokat a gyártómű utasítása szerint időnként (általában 10 évente) le kell cserélni. Sajnos ez hosszú idő, így gyakran feledésbe megy ez a kötelesség.

Tekintettel arra, hogy ezek a műanyag vagy gumi anyagú vezetékek hő hatására is – különösen tűzhelyek közelében – tönkremehetnek, az ilyen kötések elé hőhatásra záró szerelvényt is be kell építeni. Ez a kötelezettség nem vonatkozik a fém anyagú flexibilis bekötő csövekre, amelyek biztonságát a fix fémkötésekkel egyenértékűnek ítéljük. A készülék előtti elzáró szerelvény továbbra is kötelező, ám készülék-elzáróként a gázkonnektor is elfogadott.

KI VÉGEZHET GÁZSZERELŐ TEVÉKENYSÉGET MAGYARORSZÁGON

KI VÉGEZHET GÁZSZERELŐ TEVÉKENYSÉGET MAGYARORSZÁGON

Gázszerelő, illetve gázkészülék-javító (a továbbiakban együtt: gázszerelő) az a személy, aki a földgázellátásról szóló törvény szerinti csatlakozóvezeték- és felhasználóiberendezés-létesítési, a biztonsági előírást érintő felszerelési és időszaki ellenőrzési tevékenységet folytat, azaz aki a gázvezetékkel és gázkészülékkel kapcsolatos javítási és ellenőrzési feladatokat végzi a fogyasztó ingatlanjának telekhatárán belül. §

Csatlakozóvezeték alatt azt a gázvezetéket értjük, amely a felhasználási hely telekhatárától a fogyasztói főcsapig terjed, míg felhasználói berendezésnek minősül a fogyasztói vezeték, továbbá a gázfogyasztó készülék és a gázfelhasználó technológiák, valamint az azok rendeltetésszerű és biztonságos használatához szükséges tartozékok összessége. §

A szolgáltatási tevékenység az alábbi résztevékenységeket foglalja magában:

csatlakozóvezeték és felhasználói berendezés létesítése, üzembe helyezése, karbantartása, üzemzavar elhárítása, felhagyása,
felhasználói berendezés létesítése, üzembe helyezése, karbantartása, üzemzavar elhárítása, felhagyása,
csatlakozóvezeték és felhasználói berendezés műszaki biztonsági felülvizsgálata. §

A fenti három különböző rész-tevékenységcsoport mindegyike eltérő anyagi jogi követelményeknek való megfelelést, valamint – ebből következően – eltérő tartalmú engedélyt igényel.

A gázszerelés a gazdasági tevékenységek egységes osztályozási rendszerében (TEÁOR’08) a 43 Speciális szakképesítés ágazatba tartozik, melyen belül a 43.2. Épületgépészeti szerelés alágazatba és a 43.22 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés szakágazatba tartozik.
2. A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának anyagi jogi követelményei
2.1. A gázszerelői tevékenység megkezdésének anyagi jogi követelményei

Ahogy az 1. pontban is utaltunk rá, a gázszerelői tevékenység anyagi jogi feltételei függnek attól, hogy a gázszerelő milyen résztevékenységeket folytat. Ezért a tevékenység megkezdésének feltételeit ennek megfelelő bontásban tárgyaljuk. §

A gázfogyasztó készülék üzembe helyezésére az alábbiakban megjelölt képesítéssel, végzettséggel rendelkező gyártója vagy a gyártó által megbízott gázszerelő jogosult.

A csatlakozó és fogyasztói vezeték létesítésére az alábbiakban megjelölt képesítéssel, végzettséggel és az alkalmazott technológiához előírt feltételeknek megfelelő gázszerelő jogosult.

A felsőoktatásról szóló törvény alapján szerzett azonos szakirányú okleveles mérnök (egyetemi szintű) és mérnök (főiskolai szintű) végzettséggel a tevékenységek szintén elláthatók. Az egyetemi és főiskolai szakok megnevezésére lásd a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendeletet. §
2.1.1. A csatlakozóvezeték és felhasználói berendezés létesítése, üzembe helyezése, karbantartása, üzemzavar elhárítása, felhagyása résztevékenység megkezdéséhez szükséges képesítés, végzettség

gázvezeték és -készülékszerelő mestervizsga, akár gyakorlati idő nélkül,
épületgépész mérnök, gázipari mérnök, vegyipari gépészmérnök, gázipari szakmérnök, épületgépész üzemmérnök, gázszolgáltatói szak-üzemmérnök és gázfogyasztóberendezés és csőhálózat-szerelő szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő, vagy
épületgépész technikus, gázipari technikus és gázfogyasztó berendezés és csőhálózat-szerelő szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő.

2.1.2. Felhasználói berendezés létesítése, üzembe helyezése, karbantartása, üzemzavar elhárítása, felhagyása résztevékenység megkezdéséhez szükséges képesítés, végzettség

gáz- és olajtüzelőberendezés-szerelő, üzembe helyező mestervizsga vagy gázvezeték és -készülékszerelő mestervizsga, akár gyakorlati idő nélkül,
épületgépész mérnök, gázipari mérnök, vegyipari gépészmérnök, gázipari szakmérnök, épületgépész üzemmérnök, gázszolgáltatói szak-üzemmérnök, és gáz- és tüzeléstechnikai műszerész szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő,
épületgépész mérnök, gázipari mérnök, vegyipari gépészmérnök, gázipari szakmérnök, épületgépész üzemmérnök, gázszolgáltatói szak-üzemmérnök, és gázfogyasztó-berendezés és csőhálózat-szerelő szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő,
épületgépész technikus, gázipari technikus, és gáz- és tüzeléstechnikai műszerész szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő, vagy
épületgépész technikus, gázipari technikus, és gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő.

2.1.3. Csatlakozóvezeték és felhasználói berendezés műszaki biztonsági felülvizsgálata résztevékenység megkezdéséhez szükséges képesítés, végzettség

gázvezeték és -készülékszerelő mestervizsga, és gázipari műszaki biztonsági felülvizsgáló szakképesítés, akár gyakorlati idő nélkül,
gáz- és olajtüzelőberendezés-szerelő, üzembe helyező mestervizsga, és gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő,
épületgépész mérnök, gázipari mérnök, vegyipari gépészmérnök, gázipari szakmérnök, épületgépész üzemmérnök, gázipari szaküzemmérnök, és gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő, vagy
épületgépész technikus, gázipari technikus, és gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló szakképesítés, valamint legalább 3 év gyakorlati idő,
a Magyar Mérnöki Kamara közhiteles nyilvántartásában szereplő (G vagy GO betűjellel kezdődő) tervezői és szakértői jogosultsággal rendelkező szakember, akár gyakorlati idő nélkül.

2.1.4. Továbbképzési kötelezettség

Ha a tevékenységet a fenti végzettség megszerzésétől számított 5 éven túl kívánja megkezdeni a kérelmező, ezt megelőzően – legalább 20 óra időtartamú – továbbképzésen is részt kell vennie. § A továbbképzés kötelező moduljai:

a gázcsatlakozó és a felhasználói berendezésekre vonatkozó jogszabályi változások,
az üzemvitel, karbantartás, műszaki biztonsági ellenőrzés korszerű ismeretanyaga.

A továbbképzési kötelezettséget bármely, a Felnőttképzési Akkreditáló Testület által akkreditált, a gázszerelői továbbképzési programra kiadott programakkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező intézmény által folytatott képzés elvégzésével teljesíthető. A felnőttképzést folytató, gázszerelő továbbképzést végző intézmények listáját a nemzeti fejlesztési miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján tájékoztatásul közzéteszi. §
2.2. A gázszerelői tevékenység folytatásának anyagi jogi követelményei

A gázszerelői tevékenység folytatásához a gázszerelőnek 5 évente – legalább 20 óra időtartamú – továbbképzésen kell részt vennie (ez az 5 évig hatályos engedély meghosszabbításának feltétele). § A továbbképzés kötelező moduljai:

a gázcsatlakozó és a felhasználói berendezésekre vonatkozó jogszabályi változások,
az üzemvitel, karbantartás, műszaki biztonsági ellenőrzés korszerű ismeretanyaga.

A továbbképzési kötelezettséget bármely, a Felnőttképzési Akkreditáló Testület által akkreditált, a gázszerelői továbbképzési programra kiadott programakkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező intézmény által folytatott képzés elvégzésével teljesíthető. A felnőttképzést folytató, gázszerelő továbbképzést végző intézmények listáját az iparügyekért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján tájékoztatásul közzéteszi. §
3. A szolgáltatási tevékenység megkezdésével és folytatásával összefüggő eljárások
3.1. A szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos eljárásokra hatáskörrel rendelkező hatóság

A gázszerelői tevékenység tekintetében

az engedélyt kiadó,
a gázszerelőkről nyilvántartást vezető,
a gázszerelési tevékenységet ellenőrző, valamint
a gázszerelési tevékenység felügyeletét ellátó

hatóságként – a Kormány kijelölése alapján – egyaránt a fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága jár el. §
3.2. A szolgáltatási tevékenység engedélyezése (gázszerelői engedély kiadása, módosítása és meghosszabbítása iránti eljárás)

A csatlakozóvezeték- és a felhasználóiberendezés-létesítési, a biztonsági előírást érintő felszerelési és időszaki ellenőrzési tevékenység folytatásához (gázszerelés, gázkészülék-javítás) a fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága által kiadott engedély szükséges. §
3.2.1. Az engedélyezési eljárás célja

Mint általában valamennyi engedélyhez kötött szolgáltatási tevékenység esetében az engedélyezési eljárás célja, hogy a jogszabályban rögzített anyagi jogi feltételek (képesítés és gyakorlat) meglétének ellenőrzése útján biztosítsa a gázszerelői tevékenység biztonságos folytatását, valamint azt, hogy az azt igénybe vevők minőségi szolgáltatáshoz jussanak. Emellett az adminisztratív kötelezettség célja továbbá, hogy a gázszerelőkről megfelelő adatok álljanak a hatóság rendelkezésére ellenőrzési, felügyeleti feladatai ellátásához, valamint a nyilvánosság tájékoztatását is szolgáló nyilvántartás vezetéséhez.
3.2.2. Az engedélykérelem benyújtása, kötelező tartalmi elemei, csatolandó mellékletek

A gázszerelési engedély iránti kérelmet fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága által rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani írásban. Az elektronikus ügyindítás jelenleg technikai okokból nem lehetséges.

A kérelem kötelező tartalmi elemei:

a szolgáltatási tevékenység megnevezése (gázszerelés),
a kérelmező
neve,
ha a kérelmező egyéni vállalkozó, akkor a vállalkozói nyilvántartási száma,
ha a kérelmező munkavállaló, a munkáltató neve,
székhelye,
születési helye, ideje,
anyja neve,
lakcíme (megye, irányítószám, helység, utca, házszám),
értesítési címe,
telefonszáma, elektronikus levélcíme, faxszáma,
meglévő engedély módosítása, meghosszabbítása esetén a gázszerelői igazolvány száma,
a kérelmező nyilatkozata arról, hogy hozzájárul-e adatainak a nyilvántartásba vett gázszerelői jegyzékben, a hatóság információs honlapján, továbbá a kormányzati portálon történő közzétételéhez,
a kérelmező képesítései:
gázvezeték és -készülékszerelő mestervizsga (száma, kelte, a kiállító intézmény megnevezése),
gáz- és olajtüzelőberendezés-szerelő, üzembe helyező mestervizsga (száma, kelte, a kiállító intézmény megnevezése),
épületgépész mérnök, gázipari mérnök, vegyipari gépészmérnök, gázipari szakmérnök, épületgépész üzemmérnök, gázipari szak-üzemmérnök szakképesítés (száma, kelte, a kiállító intézmény megnevezése),
épületgépész technikus, gázipari technikus szakképesítés (száma, kelte, a kiállító intézmény megnevezése),
gázvezeték és -készülékszerelő, gázfogyasztó-berendezés- és csőhálózat-szerelő szakképesítés (száma, kelte, a kiállító intézmény megnevezése),
gáz- és tüzeléstechnikai műszerész szakképesítés (száma, kelte, a kiállító intézmény megnevezése),
egyéb szakmai képzettség (a tevékenységhez kapcsolódó szakképesítések, tanfolyamok, száma, kelte, a kiállító intézmény megnevezése), valamint
a kérelemhez mellékletben csatolt igazolások, minősítések, nyilatkozatok felsorolása.

A formanyomtatvány itt érhető el elektronikus úton letölthető és kitölthető formában: gázszerelők nyilvántartása.

A kérelemhez csatolni kell:
a szakképesítésről szóló bizonyítványt vagy annak hiteles másolatát,
szakirányú szakmai gyakorlatot igazoló okiratokat,
ha a kérelem az engedély meghosszabbítására irányul vagy a kérelmet a szakképesítés megszerzését öt éven túl terjesztik elő, a gázszerelői továbbképzésen való részvételt igazoló okiratot, valamint
három darab igazolványképet. §

3.2.3. Az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóságok

Az eljárásban szakhatóságok nem működnek közre.
3.2.4. Az engedélyezési eljárás lefolytatása

Az engedélyezési eljárás megindításáról a hatóság a kérelmezőt értesíti. Az értesítésnek tartalmaznia kell az adott ügyfajtára irányadó jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó rövid tájékoztatást is, továbbá – ha alkalmazásának feltételei fennállnak – arra vonatkozó tájékoztatást, hogy ha az eljárásban ellenérdekű ügyfél nem vesz részt és a hatóság az előírt határidőben nem hoz döntést, másik hatóság vagy szakhatóság az eljárásra nem jelölhető ki, és az ügyfelet megilleti a kérelmezett tevékenység folytatásának joga. §

Az engedélyezési eljárásra további sajátos követelmények nem vonatkoznak.
3.2.5. Ügyintézési határidő

A kérelmet a fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságnak az általános, 30 napos ügyintézési határidőn belül kell elbírálnia, ezt a határidőt a hatóság vezetője egy alkalommal 30 nappal meghosszabbíthatja. §

Ha a hatóság vezetője az ügyintézési határidő meghosszabbítására vonatkozó végzést hoz, azt még az eredeti ügyintézési határidő lejárta előtt közölni kell a kérelmezővel. A kérelmezőt az azt megalapozó ok felmerülésétől számított öt napon belül értesíteni kell az ügyintézési határidőbe nem számító időtartamokról. §

Az eljárásban érvényesül a hallgatás, beleegyezés elve. Eszerint, ha az engedélyezési eljárásban az elsőfokú eljárásban ellenérdekű ügyfél nem vett részt, és a hatóság a rá irányadó ügyintézési határidőn belül nem hozott határozatot, az ügyfelet – külön döntés nélkül is – megilleti a gázszerelői tevékenység megkezdésének és folytatásának joga. §
3.2.6. Az eljárás lehetséges eredményei

Ha a kérelem, illetve a gázszerelő nem felel meg a jogszabályi követelményeknek, és a hiányosság nem is orvosolható, a fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága a kérelmet elutasítja.

Ha a kérelem, illetve a gázszerelő bizonyos feltételekkel felel meg a jogszabályi követelményeknek, a hatóság vagy felhívja az ügyfelet a hiányosságok pótlására vagy feltételes engedélyt ad (a hiányzó képesítés és a szakmai gyakorlat tekintetében nincs helye feltételes engedély kiadásának).

Ha a kérelem és a gázszerelő is megfelel a jogszabályi feltételeknek, a hatóság a gázszerelő engedélyét kiadja. A hatóság az engedély megadásával egyidejűleg hivatalból igazolványt állít ki. §
3.2.7. Az eljárásért fizetendő díjak, illetékek

A fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságának az engedélyezési eljárásért – ideértve az engedély módosítása, illetve meghosszabbítása iránti eljárást is – 7 500 Ft igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni. §

A díjfizetési kötelezettséget

a fizetési számlára történő készpénzfizetés (készpénzutalási megbízás), vagy
a fizetési számlák közötti átutalásra szóló megbízás (átutalási megbízás) útján

a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00282448-00000000 számú fizetési számla javára kell teljesíteni.

A belföldi postautalványon történő, fizetési számla nélküli készpénzátutalás nem alkalmazható. §

Ha az ügyfél a hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díját

a hatósági eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtása előtt, az átutalási megbízás, illetve a készpénz-átutalási megbízás közlemény rovatában a hatósági eljárás megnevezésének feltüntetésével fizeti meg, úgy a kérelemben
a készpénz-átutalási megbízáson található azonosító számot, a befizetett díjat és a fizetési megbízás befogadásának időpontját, vagy
a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató nevét, az átutalási megbízással befizetett díj összegét és a fizetési megbízás befogadásának időpontját köteles közölni;
a hatósági eljárás megindítására irányuló kérelmének előterjesztése előtt nem fizeti meg, az illetékes hatóság által kiállított díjbekérő alapján nyolc napon belül köteles a befizetést teljesíteni, a készpénz-átutalási megbízás, illetve az átutalási megbízás közlemény rovatában a hatóság ügyazonosító számának feltüntetésével. §

3.3. A gázszerelő nyilvántartásba vétele

Az engedéllyel rendelkező gázszerelőket a fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága az engedély kiadásával egyidejűleg – vagy hallgatás-beleegyezés esetén az ügyintézési határidő lejártakor – közhitelű hatósági nyilvántartásba veszi. A nyilvántartás tartalmazza

a szolgáltató (gázszerelő) nevét, lakcímét, szervezet esetén székhelyét,
az engedélyezett szolgáltatási tevékenység megjelölését (gázszerelés, gázkészülék-javítás),
az engedély, valamint az igazolvány számát és azt, hogy az engedély meddig jogosítja a szolgáltatót gázszerelői tevékenység folytatására, § továbbá
a gázszerelő születésének helyét és időpontját,
a gázszerelő képesítésének megnevezését,
a gázszerelő által végezhető tevékenységek meghatározását, valamint
a gázszerelő hozzájárulása esetén a gázszerelő értesítési címét, telefonszámát, faxszámát, elektronikus postacímét. §

A nyilvántartást vezető hatóság a gázszerelők jegyzékét honlapján közzéteszi, mely tartalmazza a gázszerelő nevét és igazolvány számát, valamint a gázszerelő hozzájárulása esetén a jegyzékben feltüntetésre kerül a gázszerelő értesítési címe, telefonszáma, faxszáma, elektronikus postacíme is. gázszerelők nyilvántartása.

A szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság köteles külön nyilvántartást vezetni azon szolgáltatókról, amelyek tekintetében a szolgáltatási tevékenység folytatását jogerősen megtiltotta. §
3.4. A gázszerelő bejelentési kötelezettsége

A gázszerelők nyilvántartásában szereplő adatokban történt változást a gázszerelő 15 napon belül köteles bejelenteni és igazolni a fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságánál. §

A hatóság az adatokban történt változást a bejelentés alapján a nyilvántartásba bejegyzi. A változásbejegyzési eljárásért 7 500 Ft igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. § A díj megfizetésére a 3.2.6. pontban leírtak irányadóak.

A gázszerelői engedély, illetve igazolvány tartalmát is érintő adatokban történő változás esetén a hatóság a nyilvántartásba történt bejegyzésről, valamint a korábban kiadott engedély és igazolvány visszavonásával egyidejűleg a módosított adatoknak megfelelő gázszerelői engedély és igazolvány kiadásáról egy határozattal dönt, amelynek során az igazgatási szolgáltatási díjat csak egyszer kell megfizetni.
3.5. A gázszerelő tevékenység megszüntetése

Ha a gázszerelő e tevékenységét nem kívánja tovább folytatni, köteles a fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságának 15 napon belül – az igazolvány leadásával egyidejűleg – bejelenteni. A hatóság a bejelentést követően törli a gázszerelőt a nyilvántartásból. §

A tevékenység megszüntetésének bejelentése nem jár díjfizetési kötelezettséggel.

A hatóság emellett hivatalból – nem szankciós jelleggel – törli a nyilvántartásból azt a gázszerelőt,

akinek az engedélye hatálya anélkül járt le, hogy azt meghosszabbította volna, valamint
aki elhalálozik. §

3.6. Szolgáltatás-felügyeleti intézkedések

A gázszerelési tevékenység ellenőrzése során a tevékenységre vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megsértése esetén a hatóság – hivatalból indított hatósági eljárásban – az alábbi jogkövetkezményeket állapítja meg:

szankciós jelleggel törli a nyilvántartásból a gázszerelőt, ha
engedélye kiadásának feltételei már nem állnak fenn,
jogerős bírósági határozat megállapítása szerint a gázszerelő közreműködött abban, hogy a felhasználó a műszaki-biztonsági követelményeknek nem megfelelő csatlakozóvezetéket, felhasználói berendezést használhasson, vagy azokat az életre, a testi épségre, az egészségre vagy a vagyonbiztonságra veszélyes módon használja, a fogyasztói vezetéket engedély nélkül átalakítsa, továbbá a felhasználó vagy a megbízásából eljáró, gázszerelőnek nem minősülő személy a fogyasztói vezetéket megbontsa, gázt szabálytalanul vételezzen, §
a gázszerelő megsértette a gázszerelésre vonatkozó – jogszabályban előírt – szakmai szabályokat,
a földgázelosztó kezdeményezésére indult eljárásban a hatóság azt állapítja meg, hogy a gázszerelő nem a felülvizsgált tervdokumentációnak, illetve nem az érvényes előírásoknak megfelelően végezte el a gázszerelést. §

A gázszerelő, akinek az engedélyét a Hatóság visszavonta, akkor kaphat új engedélyt, ha

az engedély hatályának lejárta esetén a továbbképzési kötelezettsége teljesítését igazolja,
a jogerős bírósági határozatban megállapított jogszabálysértés esetén az engedélyt visszavonó határozat jogerőre emelkedésétől számított 1 év eltelt, és a gázszerelő eleget tett az engedély meghosszabbításához szükséges továbbképzési kötelezettségének. §

3.7. Jogorvoslatok

A fővárosi, illetve megyei kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságának fellebbezéssel megtámadható döntései ellen a hatóságnál előterjesztett, de a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal központi szervének címzett fellebbezést lehet előterjeszteni. §

Az engedélykérelem elutasítása – ideértve az engedély módosítása, illetve meghosszabbítása iránti kérelem elutasítását is – miatti fellebbezés elbírálásáért 3 750 Ft igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni, az egyéb fellebbezésekért általános tételű eljárási illetéket kell illetékbélyegben a kérelmen leróni. §

A díjfizetési kötelezettséget

a fizetési számlára történő készpénzfizetés (készpénzutalási megbízás), vagy
a fizetési számlák közötti átutalásra szóló megbízás (átutalási megbízás) útján

a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00282448-00000000 számú fizetési számla javára kell teljesíteni.

A belföldi postautalványon történő, fizetési számla nélküli készpénzátutalás nem alkalmazható. §

A másodfokú határozatok – és felülvizsgálattal megtámadható végzések – esetében pedig a közigazgatási ügyekben eljáró, az eljáró szerv székhelye szerint illetékes megyei bíróságon lehet felülvizsgálati kérelmet előterjeszteni az első fokon eljárt hatóság útján, de a döntést hozó hatóság elleni keresetlevélben. §
4. A gázszerelő tevékenység határon átnyúló szolgáltatás keretében történő folytatása

A valamely más (EU, EGT) tagállamban letelepedett, ott meghatározott szakma gyakorlásával járó szolgáltatási tevékenységet jogszerűen folytató személy (a továbbiakban: szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező gázszerelő) gázszerelői tevékenység határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására irányuló szándékát annak első alkalommal való megkezdése előtt köteles bejelenteni a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnak. § §
4.1. A határon átnyúló szolgáltatásnyújtás anyagi jogi követelményei

A szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező gázszerelő határon átnyúló szolgáltatási tevékenysége a szakmai képesítésre vonatkozó jogszabályi követelmények alapján nem korlátozható. §

Ha azonban a letelepedés szerinti tagállamban a gázszerelői tevékenység nem szabályozott szakma, a szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező gázszerelő a határon átnyúló tevékenységet csak akkor folytathatja, ha a szolgáltatásnyújtást megelőző tíz év folyamán legalább két évig folytatott jogszerűen gázszerelői tevékenységet, kivéve, ha a letelepedése szerinti tagállamban a szakma gyakorlására felkészítő, a gázszerelő által elvégzett képzés szabályozott képzésnek minősül. §

A szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező gázszerelő a tevékenysége határon átnyúló módon történő folytatásakor a letelepedése szerinti tagállamban az adott szakmához tartozó szakmai címét köteles használni, a letelepedés szerinti tagállam hivatalos nyelvén. Ha a szolgáltatásnyújtó letelepedése szerinti tagállamban a gázszerelő szakmához nem tartozik szakmai cím, a szolgáltatásnyújtó a tevékenységét a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirata által tanúsított idegen nyelvű cím használatával folytathatja. §

Ha a gázszerelési szolgáltatásnyújtás a letelepedés szerinti tagállam szakmai címének vagy a képzés sikeres elvégzését tanúsító okirat által tanúsított címnek a használatával történik, a szolgáltatásnyújtó a szolgáltatás igénybe vevőjét tájékoztatni köteles a következő adatokról is:

ha a szolgáltatásnyújtó szerepel cégnyilvántartásban vagy hasonló nyilvános jegyzékben, annak a nyilvántartásnak a neve, amelybe bejegyezték, a bejegyzés száma vagy az adott nyilvántartásban szereplő azonosító,
ha a szolgáltatásnyújtó tevékenysége a letelepedés szerinti tagállamban engedélyköteles, az illetékes felügyeleti hatóság neve és címe,
annak a szakmai szövetségnek vagy hasonló testületnek a megnevezése, amely a szolgáltatásnyújtót nyilvántartásba vette,
a szolgáltatásnyújtó szakmai címe, vagy ha a letelepedés szerinti tagállamban nem létezik ilyen cím, a szolgáltatásnyújtó képzés sikeres elvégzését tanúsító okirata által tanúsított címe és annak a tagállamnak a megnevezése, amelyben azt megszerezte,
ha a szolgáltatásnyújtó hozzáadottértékadó-köteles tevékenységet folytat, az Európai Tanácsnak a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló irányelve 22. cikkének (1) bekezdésében meghatározott hozzáadottértékadó-azonosítószám és

a szolgáltatásnyújtónak a szakmai felelősségére vonatkozó biztosítási fedezettel, valamint egyéb, egyéni vagy kollektív védelemmel kapcsolatos adatai. §

Fővárosiként a tökéletes vízvezeték szerelő Budapest teljes területén elérhető!

Fővárosiként a tökéletes vízvezeték szerelő Budapest teljes területén elérhető!

 

Fővárosiként a tökéletes vízvezeték szerelő Budapest teljes területén elérhető!

Ha kis hazánk fővárosában élsz, akkor nem vitás, hogy a megbízható vízvezeték szerelő Budapest bármely pontjára riasztható, legalábbis érthető, ha számodra a “tökéletesség” definíciója ezt takarja. Hiszen mi lehet fontosabb a gyors kiszállásnál csőtörés, folyó-locsogó víz esetén?

Vannak munkálatok, amik pazarul előre tervezhetőek, melyekkel lehet kalkulálni, sőt amiknek az elkészítési idejét előre kiválóan meg lehet határozni. De a Murphy-szerű esetek nem jelentkeznek be előre, és nagyon sokszor még csak el sem lehet őket csípni. Persze jó ötlet, ha olykor-olykor átnézeted a vizes blokkjaidat, így ugyanis egy-egy árulkodó jelet azért fel lehet fedezni, de nyilván ennek fényében sem lehet borítékolni az “eseménytelenséget”.

Amikor akut problémával nézel szembe, mondjuk eltörik a kedvenc csapod vagy megállíthatatlanul folyat a WC tartály, akkor nem vitás a gyorsaság aranyat ér. Innentől kezdve a fókusz ott van, a szakember keresgélés során, hogy ki az, aki a főváros teljes területén elérhető, hívható?

A mobilodba érdemes elmentened vizes megmentőd számát, hogy amikor a szükség úgy kívánja még véletlenül se kelljen kutatnod az elérhetősége után. Ha még ott állsz tanácstalanul az otthonod közepén és próbálod fellapozni az arany oldalakat, bízva abban, hogy farkasszemet nézhetsz a legjobb szakival, akkor ki kell ábrándítsunk. Nehéz pusztán nevek és telefonszámok alapján eldönteni ki a megbízható és ki a kevéssé szakértő (utóbbi esetben szépen fogalmaztunk, a kontár kifejezés sem lenne túlzás).

Az ismerőseid véleményére alapozhatsz, nyilván ők csak azok mellett állnak ki, akikről megtapasztalták, hogy megbízhatóak. Minden reklámnál és marketing stratégiánál hatásosabb ajánló a pozitív tapasztalat, mert így a jó hírek önmaguktól terjednek.

A talpraesett vízvezeték szerelő Budapest bármely részére odatalál!

Az internetet is segítségül hívhatod a böngészéshez, így nyugodt körülmények között akadhatsz rá arra a szakemberre, aki a leírások alapján megfelelőnek tűnik és a szó szoros értelmében elérhető, a főváros bármely pontjára hívható. Érdemes szem előtt tartanod, hogy a szakmai tudást nemcsak az iskolapadban szorgoskodott évek mélyíti, hanem a tapasztalat, vagyis a munkával töltött esztendők.

Miért bonyolult a vízszerelés Budapesten?

Miért bonyolult a vízszerelés Budapesten?

 

Miért bonyolult a vízszerelés Budapesten?

Írásunk címét rögtön helyesbítenünk kell, hiszen noha a vízszerelés Budapesten biztosan bonyodalmasabb lesz, mint a legtöbb vidéki desztináción, igazából ez minden nagyobb városra elmondható. A magyarázat nem túl komplikált, hiszen minél sűrűbb, intenzívebb a vezetékek hálózata, és összefonódások vannak az egyes rendszerek közt, annál nehezebb a problémák orvoslása.

Milyen gyorsan zajlik a vízszerelés Budapesten?

A kérdés trükkös, ugyanis nem pusztán maga a szerelés időigényes tevékenység, de mivel egy fővárosról van szó, rengeteg felesleges percet igénybe vehet a helyszínre jutás is. Természetesen ezzel kalkulálni kell, és lehet is a legtöbb dolognál, viszont a vízszerelés Budapesten nem mindig egy előre tervezhető folyamat. Rengeteg kellemetlen meglepetéssel kell farkasszemet nézni az évek során, hiszen ha az átlagnál kicsit szerencsétlenebbek vagyunk, akár rövid időn belül, rajtunk túlmutató okokból adódóan is megismétlődhet az efféle komplikáció.

Ezek alapján tehát azt állapíthatjuk meg, hogy érdemes egy olyan szakembert választani együttműködésre, akinek nem kell hosszú órákat autózni ahhoz, hogy odaérjen hozzánk, hanem a közvetlen környéken dolgozik.

Hogyan lesz valakiből vízszerelő?

Azt szokták mondani, hogy a jó vízszerelő születik, mert ez tipikusan nem egy könnyen tanulható dolog. Ezzel persze sokan vitára kelnek, hiszen mindent meg lehet tanulni, az ember egy tanulékony lény, ma pedig már rengeteg fantasztikus segédanyag, iskola, képzés, mester él az országban, amelyek segítik az új ismeretek befogadását. Mégis azt lehet mondani, hogy a jó szakember születik.

A jó vízszerelő nem csupán a csövekhez és a vezetékekhez fog érteni, de az empatikus képességei éppúgy kiemelkedőek. Ez alatt azt kell érteni, hogy némileg minden egyes megbízó helyébe bele tudja képzelni magát. Átérzi a helyzet komolyságát, és megpróbál annak tükrében cselekedni. Ez rendszerint a gyorsaságban és a pontos, precíz munkában merül ki.

A jó vízszerelő kimagasló helyismerettel rendelkezik, amely tudást magabiztosan használja fel munkája során. Esetünkben Budapestről van szó, ami kimondottan kényes hely olyan tekintetben, hogy ha gyorsan kell valahová eljutni, bizony nem árt, ha az ember képben van például rövidítések vonatkozásában, de akár a vízrendszerek átlátása tekintetében is.

Tévedés lenne azt hinni, hogy ez a munka is ugyanolyan, mint a többi. Megbízhatóságot igényel, hiszen ideális esetben nem engedünk be akárkit a lakásunkba. Miért tennénk kivételt a szerelőkkel? Szóval érdemes körültekintően választani, ha szakembert keres!

Olcsó és jó vízszerelő 13. kerület tájékán

Szinte mindegy, hogy a vízszerelő 13. kerület vonzáskörzetében, esetleg máshol található. Ha megkérdezünk egy átlagos lakástulajdonost, hogy milyen szerelőt szeretne, ugyanazt fogja mondani mindenki. A lényeg ugyanis, hogy jó legyen a munkája, ne dolgozzon drágán, elérhető, amikor kell, és gyors is egyben. De hol találni ilyet?

Fontos, hogy a vízszerelő 13. kerület területén lakjon?

Egy szerelő esetében kulcskérdés a gyorsaság, ezt már leszögeztük. Ugyanakkor ezt a kérdést érdemes alaposabban is megvizsgálni, hiszen a gyorsaság nem merül ki a mester felhívása, és a lakásba való megérkezés időintervallumában. Kiemelten fontos a munkájának a gyorsasága is, hiszen hiába ér oda azonnal, mert mondjuk a szomszéd utcában lakik, ha lassan dolgozik. Ezt is érdemes számba venni!

Amennyiben az Ön célja, hogy egy minden tekintetben a megbízható vízszerelő 13. kerület tájékáról kerüljön a hálójába, érdemes a világhálón keresni referenciákat Olyanokat, amelyek egymástól független lakástulajdonosok szájából erednek. Csakis az ilyen, egymáshoz nem kötődő történetek adhatnak hű képet az adott szakember reális teljesítményéről. Ragaszkodjon Ön is a visszajelzések begyűjtéséhez, próbáljon teljes képet kapni a munka minőségéről!

Vannak a fővárosnak olyan részei, ahol a vezetékekkel az átlagosnál gyakrabban vannak gondok. Például vizszerelő Budapest 14.kerület nagyon népszerű, pontosabban fogalmazva gyakran igényelt szolgáltatás. Nézzünk azonban utána a potenciális összefüggéseknek!

Sokan felteszik a kérdést, hogy mitől függ az, hogy bizonyos helyeken soha, máshol viszont kimondottan gyakran van csőtörés, vagy egyéb hasonló gondok. Erre több magyarázat létezik. Hiszen a nyomás erőssége, annak ingadozása, a sok évtizedes csövek állapota, a korábbi karbantartási munkálatok minősége, és még sorolhatnánk mi minden nem hat az eredményre.

A vízszerelő Budapest 14. kerület vonatkozásában keresett szakma. De nem lehet azt mondani, hogy kirívó statisztikákkal rendelkezne a többi városrészhez képest. Amennyiben elmondható, hogy egy kerület új és régi ingatlanokból egyaránt jeleskedik, általában nem drasztikus a csőtörések száma sem.

Vízszerelés Budapesten? Mit értünk pontosan ez alatt?

Vízszerelés Budapesten? Mit értünk pontosan ez alatt?

 

Vízszerelés Budapesten? Mit értünk pontosan ez alatt?

Ha valaki azt mondja, hogy vízszerelés Budapesten a munkája, rögtön csőtörést és egyéb horrorisztikus helyzeteket képzelünk el, legalábbis a legtöbben. A helyzet azonban nem ennyire drasztikus minden esetben. A lakásátalakítások, esetleg egy kinézett új technológia megvalósítása, vagy a kevésbé kellemes, de mégis új megközelítést kívánó duguláselhárítás éppúgy ide sorolható.

Keresett szolgáltatás a vízszerelés Budapesten?

Mi tagadás, rendkívül keresett! Gondoljunk csak bele, szinte minden lakásban aktuális időnként, hiszen ha nem is hirtelen problémáról van szó, meglehet, hogy átalakítási szándékkal, vagy egy-egy új elem felszerelésével kapcsolatban biztos, hogy előbb-utóbb fog kelleni egy jó szakember. Ráadásul a szakma nem változott az előző évtizedekhez képest, még mindig sokan tartoznak a megbízhatatlan kategóriába, akik nem az ígéreteikhez mérten dolgoznak.

Ha a vízszerelés Budapesten zajlik, rendkívül fontos, hogy helyi szakemberekkel dolgoztasson. Már csak azért is lényeges, mert a potenciálisan később felmerülő bonyodalmak kapcsán ilyenkor van kihez fordulni, nem kell ismét egy idegen szakértőnek elmagyarázni a helyzetet. Érdemes tehát ilyen vonatkozásban is átgondoltan dönteni!

Hol található kiváló vízszerelő 15. kerület kapcsán?

Amennyiben még azon szerencsések közé tartozik az olvasó, aki járatlan a vízszerelés témában, elmondhatjuk, hogy van néhány lehetőség a speciális szakértelemmel bíró munkások megtalálásához. Elsősorban a szaknévsorokat szokták ajánlani, főként a múltban. Mára ez éppúgy aktuális, viszont átterelődött az internetre ez a bizonyos névsor, és kiegészült egy sor egyéb információval, amelyek könnyen áttekinthetőek, hála a világhálónak.

Honnan tudom, melyik vízszerelő 15. kerület tekintetében specialista?

Az említett adatbázisokat sokszor már kerületekre, városokra, városrészekre lebontva is lehet szűrni. Ha ez a helyzet, az nagyban könnyíti a keresést, de tudni kell, hogy szomszédos kerületek esetében megérheti kibővíteni a lehetőségeket. Sokszor idő, vagy kilométer vonatkozásában ugyanis nincs messzebb a szakember, ugyanakkor nagyobb eséllyel találni megbízható, felkészült, tapasztalt gárdát.

A megbízható vízszerelő egyetlen ismérve

Miről ismerhető fel az a vízszerelő, akire szívesen rábíznád a vizes blokkokkal kapcsolatos munkákat? A kérdés azért cseles, mert általában, főleg szakik terén utólag derül ki, hogy jó oldalon sikerült-e felcsapni a virtuális telefonkönyvet. Szóval a vaktában keresgélés nem biztos, hogy a legjobb és egyben leginkább megtérülő stratégia.

Ahhoz azonban, hogy az első adandó alkalommal, amikor sürgős segítségre szorulsz, mert mondjuk a csap nem kicsit csöpög vagy éppen a WC tartály nonstop folyat, ne a legelső telefonszámra bökj rá, ami a kezed és egered alá kerül érdemes felkészülnöd.

A felkészülés annyit jelent, hogy nyitva tartod a szemed és a füled. Az ismerőseid ugyanis garantáltan beszámolnak olykor-olykor egy-egy szakemberes élményükről. Ha pozitív véleménnyel találkozol, akkor érdemes elraktároznod az információkat, mert a tapasztalatnál nincsen jobb ajánlólevél.

Természetesen az interneten böngészve is belevetheted magadat a hozzászólások szerteágazó világába, igaz arról nem érdemes megfeledkezned, hogy sokan szeretik eltrollkodni a megnyilvánulásaikat.

Szóval nem ildomos minden egyes szót készpénznek venned, de azért egy általános kép kialakításához pont elegendőek.
Ha már van néhány elérhetőség a tarsolyodban, akkor konkrét kereséssel utánanézhetsz a szakembereknek, az esetlegesen publikált referencia munkáknak (ennek főleg felújításnál van jelentősége), illetve az ártáblázatoknak.

Ami fontos, hogy bár hajlamos az ember a költségek mértéke alapján mérlegelni, ez azonban ezen a területen sem kifizetődő ötlet. Mert hogy nyilván a jó munkának megvan a maga értéke, amit manapság pénz formájában fejezhetünk ki. Az alkatrészekkel kapcsolatos kiadásokon túl a kiszállás díja illetőleg maga a munkabér együttesen adják ki a végösszeget. Ennek a mértéke a munkálatoktól, sürgősségtől és egyéb körülményektől függően széles skálán mozoghat.

A spórolást nem a megbízható vízszerelő kifizetésénél kell kezdeni, hanem a kiválasztásnál, hiszen ha megtakarítod magadnak az ördögi körök végigjárását, akkor nem kevés időt, energiát és anyagi muníciót őrizhetsz meg, miközben biztos lehetsz abban, hogy vizes blokkjaid a lehető legjobb kezekben vannak.

Vízszerelési anyagok kisokos – melyik alkatrész mire való?

Vízszerelési anyagok kisokos – melyik alkatrész mire való?

 

Vízszerelési anyagok kisokos – melyik alkatrész mire való?

A vízszerelési anyagok közül ami eszedbe juthat azok a különféle csövek, hiszen ezeken keresztül folyik el a tiszta és a szennyes víz is. De vajon melyik mire való?

PVC anyagok

Sokan szeretik fitogtatni tudásukat az ügyfél előtt, emiatt igen kacifántos kifejezésekkel “dobálóznak”, melyeket nyilván nem nagyon ért meg az átlag ember, így nem árt tisztázni, hogy mit is jelent a vízszerelési anyagok közül a PVC rövidítés.

A PVC a poli-vinil-klorid rövidítése, melynek két változata van: lágy és kemény. A lágy típusból például kerti slagokat készítenek, a keményből pedig rengeteg féle alkatrészt, mint például a különféle elemeket, melyeket a mosogató alatt vagy a mosdókagyló alatt látunk.

Flexibilis csövek

Neked is biztosan van otthon ilyen vízszerelési anyagod, hiszen például ezek a flexibilis csövek segítik működtetni a bojlert, de persze akkor is jól jönnek ezek, ha toldásra van szükség, hogy tovább elérjen a cső.

KG idomok

Megint egy szép kis rövidítéssel találkozunk, melyet a német kunststoff grundwasserrohr szóból vett át a szakma. Ezek a KG idomok vagy csövek a szennyvíz vagy az esővíz elvezetésére alkalmasak.

Menetes réz alkatrészek

A legtöbb radiátornál – általában alul – látsz egy igen masszív réz idomot, melyre rá van erősítve egy kis csavar. Ezek mind olyan vízszerelési anyagok, melyeknek muszáj ennyire keménynek és strapabírónak lenniük, hiszen egyaránt forró és hideg víz is át kell tudjon folyni rajtuk akadálymentesen.

Tömítések

Talán a tömítő gyűrű kifejezést Te is hallottad már, hiszen ezek felelnek azért, hogy például ne csöpögjön a csap, hanem rögtön elálljon, amikor elzárod. Ha például csöpög a csap, érdemes megnézni a tömítő gyűrűt, hiszen lehet, hogy csak elhasználódott, s már nem tudja rendesen elzárni a vizet így a csap.

Természetesen semmi gond nincs azzal, ha nem mozogsz otthonosan a vízszerelési anyagok világában, hiszen nem feltétlenül ez a szakmád. De úgy gondoltuk, hogy egy ilyen bejegyzés biztosan segítségedre lehet abban, hogy könnyebben el tudj igazodni a vízvezeték szereléshez szükséges alapvető anyagok – s ezek rövidítéseinek – világában.

Intelligent bmw i3 internet Marketing Can Yield Great Returns

Intelligent bmw i3 internet Marketing Can Yield Great Returns

 

If you knew a secret that would make your bmw i3 internet business an overnight success, would you share it? One of the real secrets of successful bmw i3 internet marketing is sharing your knowledge with others. This establishes you as an expert in your field, and contrary to belief, does not take away from your sales.

Bring your customer to you. Use your website to post events happening in your store, be they workshops, training, or just store-only sales. Getting a customer into your store makes them much more likely to buy from you, and providing this information on your site can increase the amount of people in attendance.

You should reward the visitors that have given you help, by promoting their links on your homepage. This will help in two ways: It will show users that helping is rewarded, prompting them to do it more. And, it shows that you appreciate all of your users.

The raw data, of which your website consists, is a valuable bmw i3 internet marketing asset. Always protect it from damage by backing it up online. Many services are available that will handle this for you automatically and inexpensively. Make sure you check the terms of such services to see that they meet all your needs.

A small, personal business online often receives requests for trades. For example: A customer may contact you saying that he or she can perform certain tasks for you in exchange for your product. While these deals might sound enticing, you should respectfully decline any such offers. Stick with accepting cash and not favors.

Once you have your product, it is important that you build a website right away. You want to get your product out there as soon as possible so you can begin making money quicker. If you are unsure about how to build a website, there are many tools online that can help.

Include links to the target keywords of your article in the author resource box. You can have two links in this box; by having them point to the target keywords included in both your article and your page, it will direct traffic to both of these areas and increase the amount of business that you get.

Laying the foundation of your website prior to building it is essential. Know the target audience that you are trying to attract. Know the objectives of your site. Learn what a visitor will expect from your site and what you want them to get from your site. Give them a reason to return to your site.

Facebook is a very good marketing tool and you should take advantage of that. You can start a Facebook group for your business and let all of the users know what is going on with your site and provide links. You can also provide discounts that are only available to Facebook users.

Try and be as knowledgeable as you can be about anything you market on the bmw i3 internet. This is vital not solely because it gains you credibility about your field, but it also prevents you from appearing dishonest because you don't know what you're talking about.

Eladó használt Audi A6, használt BMW i3, Autó ápolás, használt mercedes, eladó Tesla, Jakuzzi ár és mobil pezsgőfürdők

1. használt Audi A6 2. használt BMW i3 3. autóápolás az autofejlesztes.hu n 4. eladó passat 5. kipufogó javítás Budapesten 6. import használtautók 7. vw chiptuning Budapest 8. eladó mercedes 9. eladó tesla s 10.Jakuzzi ár és mobil pezsgőfürdők Eladó használt Audi A6, használt BMW i3, Autó ápolás, eladó Tesla, használt mercedes, jakuzzi ár és mobil pezsgőfürdők

Conduct your bmw i3 internet marketing on the go by using webmaster iPhone apps. These apps allow you to search for domain names, use PHP and HTML "cheat sheets," get real-time information on visits to your site, write blog posts, check your statistics from Google Analytics, access and edit files on your FTP server and more.

Add privacy policies and contact information someone on every page of your website to ensure that your customers can always find it if they need to. This can help them feel that they can trust you more easily. If you only had contact on one page and they were on another and wanted to contact you about that page, it could cause them to feel frustrated and leave without purchasing anything.

Try offering free prizes to potential customers if they can find mistakes in your ads. These can be simply spelling errors or grammar errors. This can actually help you with sales by having them read your copy much longer, which is what you want to happen. Also try having them search for hidden texts and links to get them involved with reading your content.

Before you hire any type of web developer for your bmw i3 internet marketing efforts, be sure that you thoroughly check out their websites. It's not enough to view stills of their pages. You want to visit their sites and check for functionality and style. This is the best review process out there.

Work on your mission statement as an bmw i3 internet marketer until you are able to sum up exactly what you stand for in a few short sentences. This statement should correctly reflect what your business is about, who you are, and also what you hope to achieve in the business world.

When marketing you products using the bmw i3 internet it is beneficial to include a page that is dedicated to your contact information. This will persuade your visitors in trusting you and it will give them the change to interact with you and ask you questions about the product directly. Trust is important when it comes to selling products through the bmw i3 internet.

An interesting bmw i3 internet marketing tip is to use the 'bill me later' option for payment on products. Some people may view this as risky, but for the most part, people do end up paying their bills. This is a great way to get business from people who are short on funds at the moment.

You will need to check for new tips and advice quite often to keep up with the changing bmw i3 internet marketing tools. You must also keep up with the content that you have on your site to be sure that you are keeping it fresh and enticing your previous viewers to come back and learn more from your site.

As you can see, a little effort can go a long way when it comes to bmw i3 internet marketing tactics. One of the keys is consistency; keep up your efforts on a consistent schedule over time and you are sure to see results improve and continue to ramp up over the long run.

Előrelépés az osb lap és rétegelt lemez marketingbe az egyszerű módon

Előrelépés az osb lap és rétegelt lemez marketingbe az egyszerű módon

 

Az osb lap és rétegelt lemez marketing a webhely népszerűsítésének folyamata a saját tartalom létrehozásával és terjesztésével. Ez az egyik legőszintébb és leghatékonyabb módja a webhely profiljának növelésére. A regényíró tehetségét vagy az újságíró gyorsaságát sem kell ahhoz, hogy jól csinálja. Ebben az osb lap és rétegelt lemezben talál néhány tippet az egyszerű, hatékony osb lap és rétegelt lemez marketinghez.

Írja be az Ön vállalkozásához kapcsolódó osb lap és rétegelt lemezeket. Minél több expozíciót kap, annál nagyobb az esélye, hogy nagyobb beáramlást érjen el a webhelyen, ezért használja az osb lap és rétegelt lemez írást az Ön által kínált termékek és szolgáltatások leírására. Ez oktatja ügyfeleit a vállalat sajátosságairól, miközben növeli a forgalmat az Ön webhelyén.

Légy merész és erőteljes szavaival. Az olvasók tudni akarják, hogy az író valóban az agya. Ahhoz, hogy még jobban befolyásolja őket, használjon erős megfogalmazást, hogy igazolja a véleményét. Merítse félre a legerősebb szavait, és golyópontok segítségével vonzza a szemüket azon helyekre, amelyekre a legjobban összpontosít.

Időről időre vegye át a legfrissebb híreket a múltból, és mutassa meg őket hírlevelének borítóján. Ez egy jó ötlet, mert az olvasók egy része esetleg figyelmen kívül hagyta az osb lapot és rétegelt lemezét, és lehetősége nyílik rá olvasni.

Nyújtsa be osb lap és rétegelt lemezs-jeit néhány népszerű online osb lap és rétegelt lemez könyvtárba. Ezekre a webhelyekre már van beépített közönség, amely az osb lap és rétegelt lemezs-t keresi, akárcsak a tied. Néha könnyebb egy már létező megoldást használni, mint a kerék újratelepítése. A "osb lap és rétegelt lemez könyvtárak" gyors google-keresésével megtudhatja a legnépszerűbb oldalak némelyikét.

Tudja meg, milyen témákban keresnek az emberek a legjobban. Ezek azok a témák, amelyek valószínűleg a legtöbb olvasót fogják elérni, ezért próbáljon megtalálni egy gyakran keresett témát, amely szintén megfelel a rád. Ügyeljen arra, hogy a kulcsszavak szerepeljenek a címben, hogy az osb lap és rétegelt lemez megjelenjen, ha valaki keres.

Amikor elkezdi az osb lap és rétegelt lemez marketing kampányát, először lassan vegye be. Ne próbálkozzon tucatnyi osb lap és rétegelt lemezs kiabálásával az első héten. Először jó cél az, hogy minden héten írj egy 400-szót osb lapot és rétegelt lemezt. Ha ezt megkönnyíti, fokozatosan növelje termelékenységét, amíg naponta nem tud kiosztani az osb lapot és rétegelt lemezét.

Készítsen rendszeres mintát az osb lap és rétegelt lemezs felszabadításához. Lehet, hogy minden nap vagy minden héten, de találja ki, mit tehet, és tartsa be az ön által kitűzött határidőket. Ez az eredmények létrehozásának egyik legfontosabb módja. Az elején próbálj ki egy hónap alatt valamit kiadni valamit, majd menj onnan.

Az osb lap és rétegelt lemez forgalmazása kockázatosnak tűnhet, mert annyira függ az Ön által készített osb lap és rétegelt lemezs minőségétől és hatékonyságától. Amint ezt az osb lap és rétegelt lemez bemutatta, a hatékony, lenyűgöző osb lap és rétegelt lemez marketing stratégia összeállítása talán könnyebb lehet, mint gondolnád. Az ilyen tippekkel az osb lap és rétegelt lemezs felhasználásával növelheti webhelye forgalmát és megnyerheti a potenciális látogatókat.

oakley, tom ford, sylas, aviátor, ray ban napszemüveg, fendi, oakley napszemüveg, jimmy choo, rayban, rayban napszemüveg

oakley tom ford sylas aviátor ray ban napszemüveg fendi oakley napszemüveg jimmy choo rayban rayban napszemüvegoakley, tom ford, sylas, aviátor, ray ban napszemüveg, fendi, oakley napszemüveg, jimmy choo, rayban, rayban napszemüveg

süti beállítások módosítása